...

Csendesen várod, hogy minden aminek el kell érkeznie az életedbe, az majd egyszer betoppanjon, beteljesedjen. Aztán mintha hirtelen valami nagy űrt éreznél... nincs itt, nem látod és nem tudod, hogy valaha a tied lesz-e... és igen, ezt az érzést félelemnek hívják...
Néha mintha látnád, aztán kiderül, délibáb volt... Olyan ez, mint kietlen sivatagba gyalogolni napokig, víz nélkül. Aztán, mikor azt hinnéd, hogy oázist látsz, kiderül, hogy csak a vágyaid szülte kép az egész... Pedig, arra a néhány pillanatra betölti a szíved az öröm, és elhiszed, hogy mégiscsak megkaptad... esélyed van elérni, megkapni, ennyi nélkülözés után. De eltűnik, nem látod... Megijedsz.
Vajon tényleg nincs is ott, vagy csak félsz kinyújtani a kezed felé? Félsz, hogy ez is egy olyan csalóka kép, amit már annyiszor láttál?