legyen meg a Te akaratod

Nem érem mi a bánatért nem vetek véget annak, ami csak nyomorogtat, ami csak boldogtalanná tesz. Éreztem még a legelején, nekem ez nem kell, de féltem, mert ő túlságosan beleélte magát már. Milyen lúd vagyok, oh Istenem… hát hallottam a hangod, mégsem hallgattam rá… Hányszor és hányszor kérem, és szeretném hallani, és amikor megkapom ezt a kegyelmet… nehogy véletlenül hallgassak rá… grrrr…..

Milyért vagy ilyen hatalmas és csodálatos Istenem? Újra megmutattad, hogy milyen vagány vagy, és hogy mennyire szeretsz… olyannyira, hogy amit kérek szemrebbenés nélkül megadod, még akkor, amikor azt kérem. Én meg mit csinálok? Nem hallgatok Rád. Szégyelem magam… És, ha arra gondolok, hogy így is szeretsz… még inkább.

Igazán és mindig Veled akarok járni az utamon, a Te kezed fogva, a Te tanácsaidat hallgatva. Új esélyt kérek tőled, és még látóbb szemet, még hallóbb fület, és még inkább olyan szívet amely képes ráérezni a Te akaratodra, és megcselekedni azt. Nem akarok ész érveket hozni magamnak egy csomó mindent illetően, mert az nekem vagy éppen másnak biztos úgy lesz jó. Nagyon nem tudom mi a legjobb nekem, de Te igen, és én az szerint akarok élni. Meg akarom várni azt amit te küldesz, te adsz nekem, kivárni a Te terved beteljesülését az életembe. Nem akarok szembe menni egy csomó mindennel, nem akarom én a saját kezembe venni sorsom irányítását… minden a Tied Uram.

VAU

Na ez nem valamiféle kutyaugatást imitáló hang, hanem a Várom az Urat, adventi keresztény zenefesztivál rövidítése:D
A hétvégén ez volt itt Kolozsváron, amin a Új Remény (Ú.R) zenekarom és kis családom is ott volt, és dicsőítettünk. A megfázásom és az elment hangom miatt reszketve álltam színpadra, de előtte mindent átadtam Neki. Tudtam, így a legjobb kezekben van. És igen, megáldotta a szolgálatot. Nem rólam szólt a dolog, nem a zenéről, hanem Róla, még akkor is ha én kusza és összetört lélekkel álltam színpadra.
A szolgálat végén adtunk egy interjút. Mindenféle túlzás nélkül elmondhatom a legnehezebb kérdést kaptam... az óta is sokszor eszembe jut...
Mit érzünk mi, amikor egy ilyen keresztény zenefesztiválon egy ilyen eszméletlen tapsot kapunk?
Az emberek azt hiszik, hogy minket tapsolnak meg, a mi zenénket, de nagyon neeem....
A dalok hatottak a lelkükre és ezt az örömüket és értékelésüket egy tomboló tapssal fejezik ki... annak az Istennek, aki minket felkent erre a szolgálatra, és aki segítségével ezt a hatást gyakoroltuk rájuk, a lelkükre, az életükre, a hanyatló hitükre. Dicsőség Neki érte:D
A zenefesztivál újra megmutatta, milyen kis esetlen és hitetlen vagyok... erre Zsuzsa tanúságtétele ébresztett rá. Bízok benned Uram s minden, de elhiszem, hogy a reménytelennek tűnő helyzetekben Ő képes megsegíteni?
Hiteles keresztény életet élni... ez a cél, de most újra magammal meg Istennel szemben azt kell elmondjam, bevalljam, megint el lett lőve a dolog. A legjobb az, hogy Ő így is szeret... és ez volt a felismerés Nr 2: Csodállak, imádlak, nem értem, hogy miért szeretsz... Miért? Nem értem, de élvezem a kegyelmeit... és mégis hányszor és hányszor szedem össze magam kicsi kanállal a véka segge alól... de minek is?Hát nem szeret akármikor, akárhogy?
Szeretem a mi Istenünket, megvannak a maga kis módszerei arra, hogy hogyan mutasson rá dolgokra az életünkben.
Közben ma felcsaptam nagy internet gurunak:P Azt sem tudom, hogy lehetséges, minek örömére:P (ez az utolsó mondatom kamu volt:P)
Minimális adattal olyan felderítést csaptam, hogy még füstöl:P Ha tudná... :P Klassz volt na, klassz volt:D Nagy hőstettemmel együtt egy felismerés és egy döntés is megszületett bennem... többé nem ülök fel egy érzelemhullámra sem, túl sok fájdalommal és bizonytalansággal jár együtt. vagy vagy... nem vagyok már csitri, és néha sem akarok megélni regressziót(aki nem érti ezt a szót tanuljon pszichót, vagy keressen rá a Wikipédián, vagy valahol:P) az életemben. Kiegyensúlyozott, stabil lelkiállapotú keresztény akarok lenni s kész:P S megadja ezt a kegyelmet nekem Isten, hogy azzá váljak? Meg:D A maga idejében. Ámen ámen... nagy próféta vagyok:))

tutty-tutty

Ma láttam a Mikulást... álruhában:P Cseles az öreg:P Éppen Ildikóval könyvtárba igyekeztünk a kivilágított, colindatól csengő Kolozs városba, amikor a Central-hoz közel megláttuk ŐT... összenéztünk és nagy kacagás közepette megállapítottuk, nem tévedtünk, mindketten láttuk, és felismertük:D Elegáns hosszú, fekete kabátot viselt és egy festő művészre emlékeztető sapkát:P A nap mosoly forrása volt számomra.
Amúgy a mai napom nem volt egy díj nyertes valami... Napok óta kínzó megfázásom egyre jobban kimerít. Ma kivételesen egész jól uralkodtam rajta, és nem ő rajtam. Egy viszonylag jót haladtam a pénteki parciálisra készülésemben (amit egy statisztika jelenlétem bánja), bár még így is az anyag közel fele hátra van és időm már semmi gyakorlatilag... nah de így jártam... tudom, hogy ami tőlem tellett megtettem és ez után is megteszem s aztán lesz valahogy:D
Közben jó kis tuttyen-muttyenka van lelkemben minden miatt... család, kapcsolatok, érzések, a megfázás, a parciális... és folytatni lehetne a sort. Ezt csak úgy szoktam hívni, hogy világ fájdalmam van... most minden fáj, és depis vagyok... azaz lennék, de nem vagyok:D csak most éppen nem vagyok elememben, no de erőt ad AZ Igéret: "soha, semmi nem választhat el az Ő szeretetétől"(Róm 8, 38) Még a csalódottságom sem, a remény vesztettségem sem, a kilátástalanságom sem, és semmi sem:D

Na s akkor mosmán nekem es van egy ilyenem, minta nagyoknak s a menőknek:P