recenzió az elmúlt időről

Változtattam... előző beírásom után két nappal... Magam miatt is, és miatta is. Felnőttek vagyunk, meg kell tanulnunk kimondani dolgokat, még akkor is, ha az másoknak fáj, még akkor is ha ez azzal jár, hogy már nem leszünk egymás életének a része. De nem hazudhatunk, nem álltathatunk senkit sem. Eddig sem tettem, ez után sem teszem, de ezt most ezzel az esettel nagyon megtanultam.
Az egyetem egyre jobb, komolyan:D Csomót kókolunk s szeretem amit tanulok...kivéve amikor nem, mert már az agyamra megy az egész... vagy amikor a tanár beszól egy olyat, hogy szinte elsírom magam előtte.
Az egész kalsszikus társadalmi elméletek szemináriumon történt, ahol amúgy nem önértékelési problémáiról híres tanárom, aki minő meglepő szintén ember, mint bármelyikünk, valami emeletes baromságot mondott, amit én meg mertem cáfolni, magyarázatom indoklással alátámasztva. Rossz ötlet volt. Tudnom kellene, hogy a tanár az tanár, ez a tanárom meg pláne... és én CSAK diák vagyok. Lett ott felháborodás a javából, ordított, mint a veszett, aztán egy fél mondattal tovább masírozott. Kegyetlen volt, mindenki tudta, hogy nekem van igazam, ezért nem tudott csalódottságának túl sokáig hangot adni. De a story itt nem ért véget. Kaptam azon az órán még hideg zuhanyt. Aztán következtek a többiek is...
Néha már olyan beszólásai voltak, hogy szinte elsírtam magam. Már az is megfordult a fejemben, hogy felállok és kimegyek...de ekkor újra eszembe jutott...CSAK diák vagyok. A sorsom az ő kezében van, így nagyot nyeltem, és ment tovább az élet. Ha nem volt muszáj, nem szólaltam meg, ha kérdezett válaszolt, de nem szóltam be, nem fejeztem ki véleményem. Végig az ketyegett a fejemben, hogy mi ilyenkor az igazi keresztény magatartás... Nehéz eset... főleg, hogy atom ateista, és amiről azért nem egyszer kifejtette már véleményét.
Nem baj no... voltak ennél sokkal keményebb esetek is amikor az önértékelésembe és a méltóságomba tapostak... mit ez nekem?:P
A karácsony... hát ez volt, minden túlzás nélkül a legnehezebben megélt. Eleve ez volt az első, amelyiken nem volt otthon az egész család. Édesanyám távolléte sok mindent hozott magával...
Már az ünnep elején furának éltem meg, hogy az amúgy kovácsoló erejű és kapcsolatápoló, kapcsolatépítő sütés főzés ezuttal csak az én feladatom volt... Ha valamiben nem voltam bíztos, nem volt ott édesanyám aki elmondja, hogy : "Hát Krisztikeeee..... nem tudod?"
Amúgy kis emotív lelkemnek nem tett ez jót, bár az ünnepi menü tökéletesre sikerült. Tehát ez úton ajánlom magam...:P kocsonyámnak, töltött káposztámnak, nincsen párja:P
Újra kibukott...édesapámmal nem tudunk kommunikálni. Nagyon próbálkozom, de nagyon nehezen megy. Nem ismer, máshogyan látja a világ dolgait, és én CSAK a gyereke vagyok, ne akarjam megmondani én a tutit...
Minden lelki vezetésen vagy lelki gondozáson feljönn a kettőnk kapcsolata... Már nem tudom hogyan. Úgy érzem, már sehogyan... csak az ima. Máshogyan nem tudok tenni érte.
Próbálok szeretettel fordulni hozzá, megérteni, hogy ő hogyan élhet meg dolgokat... csak ne látnám a folyamatos visszautasítást és szeretetlenséget részéről...
Talán ez is, vagy már nem is tudom mi okozta... egy csomó falat építettem magam köré. Egyre silányabb napi imaidőm nem tudtam mindek betudni, mindaddig, amig Csilla, a csoporttársam egy statisztika órai messengerezés alkalmával nem írta a következőket: "Nem vagy jól, látom. Mostanában nem is beszélgetünk.Nekem lenne igényem rá, de neked, mintha már nem lenne..."
Beláttam, én csinálom ezt magammal. Bezárkózok, nyaldosom a sebeim, és nem tekintek sokszor hit és reménytelin Istenre...
Óra után Szentségimádáson voltam... a bili kiborult, a leányka meg el kezdett gyógyulni. Azóta jobban vagyok. Van normális imaidőm, eljárok a barátaimmal, beszélgetek, nagyokat idétlenkedünk a szobatársaimmal, főzök, eszünk:P elvégre attól kövérek és boldogok leszünk:P
Közben itt a szesszió... grrrrrr...
A vizsgáim félelemmel töltenek el(ha idén sem lesz vágott vizsgám, nagy leszek:P), azt sem tudom merre s hogyan... s ilyenkor meg mindenki begubózik s tanul. Csapzott, zsíros hajmosásra és minden egyébb fizikai helyreállítódásra csak a vizsgára indulás előtt két órával kerül sor:P Addig tanulni köll kérem szépen:P Elhatároztam, minél többször szeretnék az idei szesszióban a reggeli dicsőítésekre elmenni. Olyan más a dicsőítésben megtapasztalni Istent... én már alig várom, hogy a mennybe csak ezt csináljuk:D