...

Csendesen várod, hogy minden aminek el kell érkeznie az életedbe, az majd egyszer betoppanjon, beteljesedjen. Aztán mintha hirtelen valami nagy űrt éreznél... nincs itt, nem látod és nem tudod, hogy valaha a tied lesz-e... és igen, ezt az érzést félelemnek hívják...
Néha mintha látnád, aztán kiderül, délibáb volt... Olyan ez, mint kietlen sivatagba gyalogolni napokig, víz nélkül. Aztán, mikor azt hinnéd, hogy oázist látsz, kiderül, hogy csak a vágyaid szülte kép az egész... Pedig, arra a néhány pillanatra betölti a szíved az öröm, és elhiszed, hogy mégiscsak megkaptad... esélyed van elérni, megkapni, ennyi nélkülözés után. De eltűnik, nem látod... Megijedsz.
Vajon tényleg nincs is ott, vagy csak félsz kinyújtani a kezed felé? Félsz, hogy ez is egy olyan csalóka kép, amit már annyiszor láttál?

Opel Maxabo

Ma cyber pasiztunk a csajokkal, vagyis még nagyon tart a dologság, éppen folyamatban van:P
Az egész ott kezdődött, hogy a mélyen tisztelt hölgyemény, a kedves szobatársnő, beült messengerezni a legénykével. Nincs is ezzel baj, csak azzal, hogy lányok vagyunk... de nagyon:P
Mindenki tudja, hogy vannak tipikus lány dolgok és fiú dolgok, amikhez az ellenkező nem kevésbé ért. Az egyik tipikus példa erre az autók. Na ez ma este kifogott rajtunk:P
Mindenki el volt foglalva az ő kis dolgával, amikor az éles kis hang a következőt süvítette a szobába:
-Mondjatok gyorsan tíz Opel márkát!
Kapásból hárman vagy kettőt tudtunk is:P Na de a google mindenre képes:D
A kereső az Opel kulcsszóra kiadott egy csomó mindent:
Opel Maxabo- Astra, Corsa, Insigna, Meriva, Zafira-állt az egyik találaton:P Nagy serényen diktáltam is a különböző márkákat, hadd lássa a legényke: mi nők is érthetünk az autókhoz:P
A nagy boldogság hevében, és a büszkeség mámorában úszva, azért be lett valva, a dicsőség nem a szobatársnő tudását illeti. Még jó, hogy időben bevallotta a gaztettet, mert a legényke igencsak tájékozott volt e téren:P Nincs olyan, hogy Opel Maxabo:)) Mint utólag kiderült, az nem más, mint egy autómosó és alkatrész forgalmazó neve:))

vágyni, várni...

Az ember élete egy folyamatos sóvárgás… Sóvárgás valamiért, ami még nincs,amire vágyunk, amit már elvesztettünk, amiért dobog a szívünk, kimondatlanul, titkon… Mindig van a szívünkben egy újabb és újabb valami, aminek az elérésétől, beteljesedésétől azt hisszük, hogy boldogabbak lennénk...

férfinak és nőnek teremtette...

Egy, a fiatalok életében mindig aktuális és kényes téma boncolgatására adom a fejem, a kezem:P

Párkapcsolat, párválasztás

Egy extra magányos társadalomban élünk. Mindenki az ideálist vadássza, bárhol, bármikor. Azt a társat, akivel egyszerre dobban rá a szíve dolgokra, akivel ugyanazokon a dolgokon tudnak nevetni, akivel azonos az értékrendje, aki mellett egésznek, boldognak, beteljesedettnek és kiegyensúlyozottnak érzi magát.

De vajon van-e ilyen? Nem csak egy naiv álomideál az egész?

Személyes meglátásom erre a dologra az, hogy igenis van ilyen ember mindenki számára, csak ki kell várni, ki kell fürkészni, nyitottnak kell lenni rá és meg fogjuk találni.
A mai fiatalok baja az, tapasztalataim szerint, hogy beérik kevesebbel, mert félnek attól, hogy egyedül maradnak, vagy pedig túl magas elvárásaik miatt, magányosan tengetik hétköznapjaikat, pedig csak azt kellene belássák: nem fognak az ideálisra, a tökéletesre rátalálni, mindenkiben vannak hibák, és pont arról szól az igazi megtalálása, hogy el tudom-e fogadni a másik embert úgy ahogy van, tudunk-e kommunikálni és tudunk-e egymás számára a legjobbak lenni? Egy kész, tökéletesen működő kapcsolat nem fog senki ölébe pottyanni, ahhoz befektetett idő és energia szükséges.
Újabban egyre több emberke életében egy újabb szindrómát vélek felfedezni: "nem jó, de amíg nincs jobb, jó lesz". Köpni, nyelni nem tudok ezektől...Mi az, hogy "amíg nincs jobb?"- ezzel azt mondom, hogy egy nagy hazugságba ringatom bele az aktuális párom. vajon ő is tudja, hogy nem igazán dobban rá a párja szíve, és, hogy ez csak egy "próbaidő", vagy sokkal inkább azt hiszi, hogy "te vagy a mindenem"?!
Nem tudom, és remélem soha nem is kell ezt megtudnom...

Hiszem, tudom és vallom, hogy Istennek van egy terve mindannyiunk számára, hogy Ő tudja, hogy mitől lennénk boldogok (párkapcsolat v egyedülállóság), és szeret minket, ebből kifolyólag megadja számunkra mindazt amire szükségünk van, akkor és ott amikor Ő elérkezettnek látja az időt.

Sokszor tapasztalom, hogy mindezen dolgoknak a tudatában is lázadozok, és felteszem a kérdést, hogy "De mégis mikoooooor? Meddig várjak még? hová bújtatta?"
Nem tudom, egyet viszont biztosra: idő kell addig, amíg kiformál minket egymásnak, nekem meg türelem és hit abban, hogy már útban vagyunk egymás fele és találkozni fogunk:D

áramszünet

Lövésem nincs miről fogok most írni, csak pötyögök...
Aludni nem tudok, tanulni már nem bírok, a szobatársaimmal most nem aktuális az idétlenkedés:P szesszió van:P és éjszakázás ezerrel:P vagy éppen cyber pasizás egyeseknek;))
Egy órája még úgy festett, hogy kényszer alvás lesz...áramszünet volt:P
Azt mondják, nem nagy durr ez itt (már kétszer én is megtapasztaltam), na de pont most... amikor a tanuló átlagos forgalma 80%-al meg van nőve éjszakánként? Mint a kommunizmusban:)) Mosógépünk már nincs, most áramunk se legyen?
Rájöttünk, azért van, hogy ha már a mosógép miatt lázadunk, toljanak ki velünk.. így örülni fogunk, ha legalább áram van és azt is nem kell nélkülözni:)) Jól érzékelhetően legitimálják fölöttünk gyakorolt hatalmukat a felső szervek:)) Ha tv-k lenne, valószínűleg napi egy órát sugározna műsort, d.u 5 és 6 között, ami alatt a pro tv-s 5 órás híradót nézhetnénk, ami arról szólna, h :"Bágye Ion, din komuná x, o violát pe vecsiná de álături, văduvá şi penszionárá de 87 de áni:P "
Na kezit csókolom, nem ilyen drasztikus a helyzet. Kemény 5 percet tartott a vakság, alig volt időnk teóriánk kidolgozására az alatt az idő alatt:P
Most meg itt ülök az ágyikómban, számot vetek a nap történéseiről magammal: egy lekésett disznó kiállítás (ki hallott még olyat, hogy kedden zárva van a múzeum?), kocsmázás a szobatársakkal, evés ezerrel (de ez a szessziós rituálé része), tanulás, most meg elhatározom, hogy valahogy takaró alá utasítom magam:D

Bízz Bennem!

Tavaly kaptam ajándékba egy no name fülhallgatót. Ha fejbe vertek volna sem tudtam volna megmondani a márkáját... tegnap estig. Soha nem figyeltem, nem volt érdekes, nem bírt jelentősséggel, a funkcióját ellátta s csókolom, soha nem adtam az ilyen brand meg márka dolgokra. Se több nem vagy, sem kevesebb, mert a polódon nem azt írja, hogy adidas, hanem csak azt, hogy... most nem tudom:P Nem azt mondom, hogy olcsó, ízléstelen, kínai, hasznavehetetlen dolgokat használjunk és hordjunk, csak nem kell túlreagálni a dolgokat. Ott a jó kis, közép árkategóriás felhozatal:D
No, de nagyon elkalandoztam.
Szóval egy nagyon kemény vasárnap esti mise után, az aznapi utolsó személyes beszélgetésemet bonyolítottam a Kollégával. Úgy éreztem, már nem tudok mit mondani Neki, már nem tudok hogyan Elé állni, ezért zsoltárokat olvasgatva imáztam, amik újra felhoztak egy csomó mindent bennem, többekk között azt, hogy sokszor milyen kicsiny hitű vagyok, és nehezemre esik elhinni, hogy Ő valóban megadja mindazt amire szükségem van, az alkalmas időben.
Amikor már ott roskadtam a felismerésem súlya alatt, az ágyam sarkára néztem, ahová a fülhallgatóm van felakasztva, és most először elolvastam az egyetlen szót amit rajta ír...: TRUST
Köpni, nyelni nem tudtam... hogy én ezt hogy nem láttam eddig soha...pedig nap, mint nap használom, ott van az ágyam sarkán, de nem...
A felismerés heve alatt, még ébren levő szobatársamnak szegeztem a kérdést, hátha mégiscsak az én angol tudásommal van baj...: Hogy mondják angolul a bizalomnak?
Erre jött a megerősítő válasz: trust.
Minden nap elmondom: bízom Benned, bárhogyan is legyen, de most új értelmet kapott ez számomra.
Igen, arra hív, hogy bízzak Benne, hogy higgyem el... szeret, gyönyörködik bennem és a lejobbat akarja számomra, még ha bizonyos helyzetekben nem azt érzem, nem úgy látom.

hip hop minden reggel:P

Vasárnap van. Ahogyan pénteken Animal Cannibals-el énekeltem, hogy "péntek az én napom, a testem a azenére hangolom" úgy ma reggel Rúzsa Magdival énekeltük, hogy "hip hop minden reggel,(...)s ha zúzós az egész hét, mondd mért ne keljek vasárnap délben?"
Egy egész hosszúra sikerült alvás után, pörgős kis napnak néztünk elébe, hétvégén is itt maradt szobatársaimmal.
Az ágy megtartó melegségéből reggeli imám után kimásztam, tehát eleve jól indult a napom, és még csipáikkal küszködő csajaimnak bevetettem a világ megmentő ötletem: rántottát csinálok:D
Mindenkit belelkesített lelkesedésem, és dobálták ki a hütőből az extra tuningolt rántotta alapanyagait.
Boró is kedvet kapott a konyháskodáshoz, és amig hagymát vágtam fel, ő beállt mosogatni, elvégre valamiből enni is kellene (már egy teljes napja nem mosogattunk, de ettünk... naponta többször is:P)
Közben lefőtt a reggeli kávé, aminek egyre jobb íze van, hála Ildikó finom kávéjának, és amely elfogyasztási rituáléjának a legnagyobb közösségépítő hatása van a Hasdeu 4es bentlakás, 81-es szobájában:D
Aztán a csajok megmutatták, hogy néz ki az egyik díszpéldánya a nagyon szép, székely legénykének... vicces volt látni, hogy nyomoztak, hogy keresgették mindenféle közösségi portálon, mindaddig, amig nem lett meg... Hát kérem szépen nagy allásan, az én szememben, nem ilyen egy álomideál, de naaa... szabad világ, szabad állapolgárai vagyunk:P
Tény ami tény... egy székely legényke nem vethető össze senki mással... Most ezzel nem szeretnék senkit leértékelni, vannak még ügyes, talpraesett, humoros, belevaló legénykék,akik nem székelyek(jelen esetben a blogomat olvasó nem székely legénykék bátran érezhetik hogy ez a rész itt róluk íródott) na de egy székely legényke, az azért mégis csak az na:P Még Boró, aki partiumi, is belátta ezt, és Endy beszólása is gyakran eszembe jut: "Bírom a székely csajokat, olyan belevalók." (Nem vagyok én sem lokál patrióta, sem etnocentrikus:D) Bár azért e téren is vannak fenntartásaim, ha csak azon székely emberkék seregére gondolok, akiket már első találkozásunk után, a határozatlan, gyámoltalan vagy ták-mák jelzőkkel illettem.
Igazából nem tudom, egy biztosat azért mégiscsak tudok: valami kell legyen a neveltetésünkben, a világszemléletünkben, mert különbségek bizony vannak.
És ezzel most ünnepélyesen eszembe jut Erika, Dávid, Feri és más szatmári barátaim, akikben ott van a spiritusz... no, ők gondoloatban, még ha nem is tudják, megkapják tőlem a tiszteletbeli, belevaló székely címet:D

recenzió az elmúlt időről

Változtattam... előző beírásom után két nappal... Magam miatt is, és miatta is. Felnőttek vagyunk, meg kell tanulnunk kimondani dolgokat, még akkor is, ha az másoknak fáj, még akkor is ha ez azzal jár, hogy már nem leszünk egymás életének a része. De nem hazudhatunk, nem álltathatunk senkit sem. Eddig sem tettem, ez után sem teszem, de ezt most ezzel az esettel nagyon megtanultam.
Az egyetem egyre jobb, komolyan:D Csomót kókolunk s szeretem amit tanulok...kivéve amikor nem, mert már az agyamra megy az egész... vagy amikor a tanár beszól egy olyat, hogy szinte elsírom magam előtte.
Az egész kalsszikus társadalmi elméletek szemináriumon történt, ahol amúgy nem önértékelési problémáiról híres tanárom, aki minő meglepő szintén ember, mint bármelyikünk, valami emeletes baromságot mondott, amit én meg mertem cáfolni, magyarázatom indoklással alátámasztva. Rossz ötlet volt. Tudnom kellene, hogy a tanár az tanár, ez a tanárom meg pláne... és én CSAK diák vagyok. Lett ott felháborodás a javából, ordított, mint a veszett, aztán egy fél mondattal tovább masírozott. Kegyetlen volt, mindenki tudta, hogy nekem van igazam, ezért nem tudott csalódottságának túl sokáig hangot adni. De a story itt nem ért véget. Kaptam azon az órán még hideg zuhanyt. Aztán következtek a többiek is...
Néha már olyan beszólásai voltak, hogy szinte elsírtam magam. Már az is megfordult a fejemben, hogy felállok és kimegyek...de ekkor újra eszembe jutott...CSAK diák vagyok. A sorsom az ő kezében van, így nagyot nyeltem, és ment tovább az élet. Ha nem volt muszáj, nem szólaltam meg, ha kérdezett válaszolt, de nem szóltam be, nem fejeztem ki véleményem. Végig az ketyegett a fejemben, hogy mi ilyenkor az igazi keresztény magatartás... Nehéz eset... főleg, hogy atom ateista, és amiről azért nem egyszer kifejtette már véleményét.
Nem baj no... voltak ennél sokkal keményebb esetek is amikor az önértékelésembe és a méltóságomba tapostak... mit ez nekem?:P
A karácsony... hát ez volt, minden túlzás nélkül a legnehezebben megélt. Eleve ez volt az első, amelyiken nem volt otthon az egész család. Édesanyám távolléte sok mindent hozott magával...
Már az ünnep elején furának éltem meg, hogy az amúgy kovácsoló erejű és kapcsolatápoló, kapcsolatépítő sütés főzés ezuttal csak az én feladatom volt... Ha valamiben nem voltam bíztos, nem volt ott édesanyám aki elmondja, hogy : "Hát Krisztikeeee..... nem tudod?"
Amúgy kis emotív lelkemnek nem tett ez jót, bár az ünnepi menü tökéletesre sikerült. Tehát ez úton ajánlom magam...:P kocsonyámnak, töltött káposztámnak, nincsen párja:P
Újra kibukott...édesapámmal nem tudunk kommunikálni. Nagyon próbálkozom, de nagyon nehezen megy. Nem ismer, máshogyan látja a világ dolgait, és én CSAK a gyereke vagyok, ne akarjam megmondani én a tutit...
Minden lelki vezetésen vagy lelki gondozáson feljönn a kettőnk kapcsolata... Már nem tudom hogyan. Úgy érzem, már sehogyan... csak az ima. Máshogyan nem tudok tenni érte.
Próbálok szeretettel fordulni hozzá, megérteni, hogy ő hogyan élhet meg dolgokat... csak ne látnám a folyamatos visszautasítást és szeretetlenséget részéről...
Talán ez is, vagy már nem is tudom mi okozta... egy csomó falat építettem magam köré. Egyre silányabb napi imaidőm nem tudtam mindek betudni, mindaddig, amig Csilla, a csoporttársam egy statisztika órai messengerezés alkalmával nem írta a következőket: "Nem vagy jól, látom. Mostanában nem is beszélgetünk.Nekem lenne igényem rá, de neked, mintha már nem lenne..."
Beláttam, én csinálom ezt magammal. Bezárkózok, nyaldosom a sebeim, és nem tekintek sokszor hit és reménytelin Istenre...
Óra után Szentségimádáson voltam... a bili kiborult, a leányka meg el kezdett gyógyulni. Azóta jobban vagyok. Van normális imaidőm, eljárok a barátaimmal, beszélgetek, nagyokat idétlenkedünk a szobatársaimmal, főzök, eszünk:P elvégre attól kövérek és boldogok leszünk:P
Közben itt a szesszió... grrrrrr...
A vizsgáim félelemmel töltenek el(ha idén sem lesz vágott vizsgám, nagy leszek:P), azt sem tudom merre s hogyan... s ilyenkor meg mindenki begubózik s tanul. Csapzott, zsíros hajmosásra és minden egyébb fizikai helyreállítódásra csak a vizsgára indulás előtt két órával kerül sor:P Addig tanulni köll kérem szépen:P Elhatároztam, minél többször szeretnék az idei szesszióban a reggeli dicsőítésekre elmenni. Olyan más a dicsőítésben megtapasztalni Istent... én már alig várom, hogy a mennybe csak ezt csináljuk:D