indul a mandula

Minden útra készen áll. Az utolsó csomag, az utolsó ruhadarab. Minden. Hamarosan indulok a vonatra, a hazaútra és egyben a nyárra, ami tutira egy nagy út lesz, szó szerint is é lelki értelemben is.
Kíváncsi vagyok mit tartogat ez az idei szünidő. Azt hiszem, most még fel sem fogtam, hogy ennyi volt, hogy vége a második kincses városban töltött évemnek.
Azt hiszem már most félek a jövő évtől egy kicsit. Na nem a megírásra váró államvizsga miatt, hanem az utána következő "hogyan tovább?"-tól, és azt a hogyan-t hol tovább? Izgalmas év elejébe nézek úgy gondolom...
De most még csak az itt kopogtató nyár előtt állok. Az első egy hónap tutira a dolgozatírások, olvasások, nagy főzések és pihenés ideje lesz, utána meg jön az íze az egésznek, gyergyó, a hazaérkező nagybácsi, a tábor, a lakodalom, a pótvizsga. Miért olyan fura ez a nyár várás? Nem tudom... Azt érzem, mintha húúúú, de mekkora dolog lenne, úgy félek és csodálkozva nézek az ismeretlenbe, mint az elsős gyerek az első iskolai napon.
Hát erre kíváncsi leszek.

szinte vége

Egyre kiürülő bentlakás, megcsupaszított szobafal, üresen álló ágyak, dobozok, összecsomagolt táskák, búcsúzó tekintetek, még rettegő arcok a tanulóban, lelkileg kifáradt emberek, hirtelen véget ért év, aminek a lezárása olyan gyorsan eljött...
Olyan távolinak érzem a szombat délutánt, amikor az idei nyári szesszióm utolsó vizsgájáról kijövök. Rettegek a vizsgától, és mindentől. Ebben a szesszióban nagyon híján álltam motivációval, lelkesedéssel, és amire mégis felkészültem... hát nem feltétlenül egy nagy élmény ez az utóbbi három hét.
És nem, nem az fáj vagy az zavar, hogy a jegyeim nem verik a csillagos eget (bár idén sincs vágott vizsgám), hanem az, hogy még egyetemen is van olyan, hogy pikkelés (mert szerintem ez most az), amit a kapott osztályzat statuál szépen, szemmel láthatóan.
Vajon én akarom ezt most megmagyarázni és elhárítani a saját felelősségem?
Úgy gondolom, tisztában vagyok azzal, hogy miben vagyok én a ludas, és nem is akarok magyarázkodni, vagy másra kenni az én hibám. Felnőtt vagyok, tisztában vagyok a hibáimmal, azokkal a dolgokkal, amikkel rossz fát teszek a tűzre, a gyengeségeimmel, amiken nem akarok és nem vagyok eléggé eltökélt, hogy változtassak, mert annál léhább vagyok, mert a lustaságom és a kényelmességem nagy úr...
Változtatni akarok, mert az által tudnak a dolgok is megváltozni körülöttem. De ha olyan könnyen mennének ezek a dolgok... grrr... tudati szinten annyiszor elhatározok egy csomó mindent, amikor meg csinálni kell.... vagy összejön:)... vagy nem:(
Ezt a szessziót már kár siratni, attól nem lesz jobb, de új elhatározásokkal indulok neki a nyárnak, Istenben:D
Kicsit félek... na jó na... kicsit talán jobban:P A gyergyóba töltendő időre tutira a nagy tanulni való stóccal és laptoppal megyek, a baj csak az, hogy tudom, hogy mekkora lesz a kísértés, hogy csak "majd" vegyem elő...
No, de rajtam áll. A nyár soha nem egy könnyű időszak. Pörgés, nagy élet, nincs melletted a közösség s az emberkék akik seggbe rugódnak, ha éppen szükséged van rá. Hát kell idén nyárra bőven áradó "Jöjj Szentlélek":D

csak ketten

"Magamhoz édesgetem és kiviszem a pusztába, hogy szívére beszéljek(...) És eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel, eljegyezlek magamnak hűséggel, és ismerni fogod az Urat"
(Ózeás 2,16b, 21-22)
Éppen sétálunk a pusztába egy ideje, és a szívemre beszél, és soha nem tapasztalt nyugalmat, kiegyensúlyozottságot és harmóniát élek meg Benne, a sok kuszaság és nehézség ellenére. Érzem dolgok súlyát, de mintha nem is számítana, mert Vele vagyok, mert fogja a kezem, mert most Ő hívott erre, hogy minőségi időt töltsünk végre, csak ketten.

az út a lényeg...

Tegnap beszéltem az egyik tanárommal. Foglalkoztat a jövő évi államvizsgám gondolata, és valami olyat szeretnék, ami igazán érdekel, amiért nem az utolsó percen fogok kapkodni, és amit nem csak azért akarok megcsinálni, mert ez az elengedhetetlenül szükséges rossz és nehézség, ahhoz, hogy sikeresen lediplomázott szociológus legyek.
Tehát, kértem egy fogadóórát, és a tanárom szívesen fogadott. Lényeg a lényeg, hogy azon felül, hogy engem is belelkesített a témafelvetésem iránt tanúsított kíváncsisága és érdeklődése, hozzáállása, lelkileg is kaptam valamit ettől a két órás laza kis beszélgetéstől...
Igazából újat nem hallottam, mégis most valahogyan máshogyan csapódott bennem ez a dolog, amit most a tanárom mondott: az út a lényeg, az az út, amíg elérünk a célig. A cél pedig akkor lesz igazán értékelhető, ha van egy rögös út amire vissza lehet nézni, amiről elmondhatjuk: nem volt könnyű, épültünk belőle, változtak az út alatt a véleményeink, a hozzáállásaink dolgokhoz, és próbára tett minket az út, megedzett, erősebbek vagyunk általa, utána:D
És valóban... az egész életünk egy nagy út, és nem az a lényeg, hogy megvalósítottunk valamit, hogy elértünk valamit, hanem pont az, hogy hogyan jutottunk oda, milyen volt az odáig vezető út. Honnan indultunk, és mi árán jutottunk oda ahová. Út nélkül értelmetlen lenne minden. És igen, ha visszagondolok minden célba érésemre, rá kell jönnöm az örömem attól volt, mert éreztem: az út végeredménye ez, azé az úté, amin valamikor elindultam, mit sem sejtve, hogy mi vár rám a célig.
Egy sikeres félév, egy szimpatikus ember utáni epekedés, évekig tartó plátói szerelem beteljesedése, egy régen óhajtott drága tárgy megszerzése, egy projekt elkészítése, egy színvonalas program, esemény megszervezése, és sorolhatnánk azokat a terveket amelyekig nem éppen buktatómentes az út. Mind mind olyan célok, amik attól válnak olyannyira örömtelivé, mert ott volt az odáig vezető út... sokszor sírva, sokszor nevetve, kudarcokkal és sikerekkel tele, lelkesedéssel és reményvesztettséggel, magányosan és támogatásokkal, esővel vagy napsütéssel...

csajokkal (folyt.)

S akkor még pár fotó, mellékletként a lenti bejegyzéshez:D Ja, ezek már nem csak a múlt hetiek:P itt már van egyéb is, de mind a szoba buli mappámból:D
(miért nem lehet egyszerre több, mint öt fotót feltölteni? grrr....:P Ja, h erre a célra ott van a Picassa? jóóó naaa, de akkor is:P pedig vannak még jó képeink.)

csajokkal

Fárasztó a szesszió, elég híján állok motivációval, nincs kedvem és lelki erőm a lelkem istápolni, nem akarok most ezekre gondolni. Emberi kapcsoltok terén kicsit kivontam magam a forgalomból. De a csajokkal több, mint fantasztikusak a napjaink, na és a szomszédasszony:P:)) jaj a kicsi dráááááágaaaaaa, úgy a szívünkhöz nőtt, már teljes érvényű szobatárs ő is:D Egész nap folyik a hülyeség, eszünk nagyokat és szeretjük egymást. (Ildikó, Judit, Kincső szomszédasszonyunk és én) Nélkülük most nem is tudom mi lenne... (Köszi Uram, hogy pont őket adtad nekem, hogy legyen akiket szeressek, hogy szeretgessenek:D)
Még masszázst is kaptam ma este Judittól:D és Ildikóval eltévedtünk:)) és a szomszédasszony ekcémáját gyógyítjuk, s reggel együtt kávézunk, amolyan igazi hosszúúúúú kávét, sok sok tejjel:P:))
Mutatok pár képet, egy hete készültek, mert rájöttünk, nincsenek szoba fotóink:P
Nem várom kicsit sem, hogy költözzünk haza. Na jó na, az is jó lesz, egy hónap Gyergyó, s lagzi, s tábor with God :D nagy főzéssel, s nagy élet reméljük közösen a csajokkal Libán citybe:D

sunshine, szesszió:P

A köbgyökhuszonhétanegyediken szobában áll a bál. Nagy szessziós láz fuvallata lengedezik, néha egy egy "mi az összefüggés a polarizálhatóság és a törésmutató között?" vagy "az Spss előnyei: az oszlopok számai az 5.0-ás DOS alatti változatban még 512 volt, de a Windows alatt futó változatoknál, ennél többszöröse :))" (fontos ezeket tudni, különben nem is lesz az emberből igazi, hozzáértő szociológus) beköpéssel, kérdéssel fűszerezve. Normális esetben a szorgalmas diáknak ebben az időben aktív ifjúságszociológiát kellene tanulni, de mégis blogol... Hogy miért? Vicces... Mert az én, szoba szessziós hangulatot tuningoló beszólásom így szól: Mit kell most akkor végül is megtanulni? Senki nem tudja rá a pontos választ:P remélem a tanár azért mégiscsak fogja tudni, és mi hamarabb válaszol a tudásszomjamról nagyban tanúskodó, érdeklődő e-mailre:P:))

De hogy egyes egyetemistáknak mennyi szabad idejük van... borzasztó:P. A d.u háromnegyed hétkor, még mindig tűző napon a bentlakás körül, az erre alkalmas helyek meg vannak telve napozó leányzókkal, akik gondolom én jobb dolguk híján űzik, a számunkra most csak nyálcsorgatásra alkalmas sportot (pontosítok: ma már egy legényke is megmutatta izmos felsőtestét a napnak... vagy a körülötte hemzsegő lányoknak?... egyértelmű a válasz, ez most csak költői kérdés volt:P).

Bárhogy legyen egy kicsit jobban szeretem a nyári szessziót, mint a télit... Az más, hogy az év ezen részében a strand a gondolataim egyik fő helyét foglalja el:P De jön még a jó világ:D Csak ezt most még ki kell bírni és végigcsinálni:D

ideje van...

Furcsa és megfogalmazhatatlan érzés van bennem napok óta, azaz több, mint egy hete. Valami nagyon fáj, ott legbelül, csendesen, körülírhatatlanul, nem tudok nevet adni az érzésnek vagy érzéseknek amik bennem vannak. És nem tudom megfogalmazni, hogy arra vágyom-e, hogy a megfelelő ember nyisson és közeledjen (mert lehet, hogy pont az fáj, hogy annyira van de inkább még sincs az életemben), mert talán az ő vállán kisírnám minden bajom gondom, ami most az életembe felgyűlt, vagy pont az kellene, hogy "csak úgy zsebre vágott kézzel" elinduljak és megbeszéljem magammal és Istennel a dolgokat... Nem tudom, de ha még lesz egy program, aminek a szervezéséhez bármi közöm is kell legyen, elsírom magam, mert annyira nincs most már hozzá energiám.
Itt a szesszió, a sok nyűg és nyavalya, az idővel való versenyfutás, amivel nem is lenne baj, ha lenne az embernek hozzá lelki ereje, de most az életem másra vágyna...
Tegnap, amíg ellenük tiltakoztam, kaptam egy választ ezekre a megmagyarázhatatlan érzésekre: nincs ezekkel semmi baj, mert
"Mindennek megvan a maga órája, és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében.
Ideje van a születésnek, és ideje a halálnak (...)
Ideje van a sírásnak és ideje van a nevetésnek,
ideje a gyásznak és ideje a táncnak (...)
Ideje az ölelkezésnek, és ideje az ölelkezéstől való tartozkodásnak.
Ideje van a keresésnek, és ideje az elveszítésnek,
ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak,
Ideje van az eltépésnek, és ideje az összevarrásnak,
ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak (...)
Mindent úgy alkotott, hogy helyes legyen a maga idejében" (Préd 3,1-15)
Ugyan most ezeket nem értem, de azt hiszem meg kell értsem: most ennek van itt az ideje az életemben. Hogy miért? Nem tudom, de amint megtudom, megértem, hogy mi volt ezzel a célja, azt is megírom:D