Lejárt a nyár első számú lagzija. Király volt nagyon. Az egész násznép vagy táncolt, vagy kint levegőzött a tánc utáni meleg, izzadság miatt. Jól éreztem magam, de mindezek mellett egy újabb felismeréssel lettem bölcsebb.
Mindenem a zene, gyerekkorom óta, nem tud zene úgy megszólalni, hogy nekem valamim nem mozdulna ritmusra, ergo a tánc is lételemem. Teljesen felszabadulok benne, csodaként élem meg azt amikor két ember egy dallamra egyesül, átveszik a zene és egymás ritmusát, és egy testként mozognak, lebegnek, szállnak, kiegészítik egymást. De már a tánc leírásában érezhető, ez egy nagyon mély dolog tud lenni. Itt van a tánc veszélye. Olyan érzelmeket éleszthet fel, ami tánc nélkül nem biztos, hogy feléledne, de a test ereje megteszi. Ismerek olyan emberkéket, akik együtt jártak táncolni, és utána be kellett lássák, az egymás iránti vonzódásuk egyedül a tánc számlájára írható. Férfiaknak és nőknek lettünk teremtve, testben és lélekben egyaránt, és ez a test működik, és befolyásolja a lelkünk működését is.
Hallottam egy nagyon jó beszólást megtért keresztények számára, akik megélik a tisztaságukat: a tánc a szeretkezés számukra. Milyen szép…
Summa summarum akkorááááákat szeretkeztem ezen a lagzin. És éreztem, ahogy a tánc elbódít, ahogy a férfi kéz a derekam fogta, én meg a hátát, ahogyan a lába a lábamhoz ért, ahogyan az arca az arcom mellé került, vagy amikor a pillanat úgy hozta, hogy egész közelről egymás szemébe pillanthattunk.
Mekkora csoda ez a tánc, és milyen vékony penge él…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése