Pörög a nyár, pörögnek az események, és mint ezt már jó előre tudtam, a tanulás szóba sem jöhet. Na nem, mert minek, hanem, mert egyszerűen szemhunyásnyi időm sincs rá. Bár most már a gyertya kezd csonkig égni, úgy hogy lassan nagy akcióba kell lendítsem magam. Az elmúlt 4 napból 3 nap bográcsozni voltam, különböző helyeken. A kanadai nagybácsi nyolc távol töltött év után egy időben vetődött haza velünk, így telt ház van nálunk, és full rokon látogatás, és sok sok meghívás, közös eltelt idő „pótlás”. Innen a nagyon zsúfolt életvitel, amibe még a tanulás nem kapott helyett, annál inkább az erdő, Libán, a Baricz kanyar, a rokonok rezidenciái. Különösen nagy örömet nem okoznak ezek a nagy hepajok, fárasztanak a protokoll dumák, a felszínes viselkedések, és a mindenki „urizálódása” a kedves nagybácsi miatt, akit amúgy félreértés ne essék, nagyon szeretek, csak… az itthoniak, azt hiszik, hogy ők, hozzá képest túl „kevesek”, és ebből kifolyólag legtöbbek életében hirtelen, minő meglepő, a változás szele kezdett fújni.
A hugicámmal annál királyabbak vagyunk, ontjuk a „csemerséget :))”, nem fogunk mi is, három estéből kétszer a világ sötét politikájáról, és irányítóiról hosszasan diszkurzusokat tartani.
Teljesen le vagyok fagyva, sokkolva, hidalva… elmondani nem tudom… amikor a három testvér (édesapám, a kanadai nagybácsi, és az egyik itthoni bátyj) esténként összeülnek a nappaliba, és ilyen stupidságokat osztanak. Igazából, titkon szerintem nagy dolgot vártam a nyár ezen szeletétől. A testvérek majd újra testvérek lesznek sok év után, nagyokat fognak traccsolni, és nem lehet őket majd szétválasztani, és folyton az egy szem lány tesójuknál fognak ülni, és valóban kihasználják, ezt a fantasztikus lehetőséget… de nem.
Ezzel szemben látom a mi testvéri kapcsolatunkat. A nagy népsűrűségnek köszönhetően, mi hárman, a „gyermekek”, a régi házban alszunk. (Két héz van: a régi, az apáék családi háza, még a nagyi idejéből, rusztikus formában:P és egy új, ami modern, ez van használatban, télen is lakható:P) Esténként atom nagy, őszinte traccs party-at nyomunk le. Vagy mi vagyunk már túlzottan közeli kapcsolatban egymással, vagy ők nem értették még meg ennyi év után sem, hogy mi az, hogy test-vér (szándékosan írtam külön).
Csúcsszuperfantasztikus volt a tábor, a szolgálat, újra átformált Isten, és magához ölelt (szó szerint), Ő a the best, mint mindig és amúgy is jó itthon lenni. Egy teljes estén át kerültük Ildikóékkal gyergyót. (aki tudja mekkora a város, megérti, hogy miért akkora dolog ez:)) Megismertem két atom jó fej második unoka tesóm. Naaaagyon király a régi emberkékkel találkozni, és kacag a kicsi szívem, az ilyenek hallatán: „Örültem, hogy összefutottunk. Cseréljünk számot, még felhívlak, valamikor találkozzunk.” Aztán vagy felhív, vagy nem, de jól esik akkor is:D Ja és öt perc erejéig témáztam életem első viszonzatlan szerelmével, akibe fülig, sőt még jobban bele voltam zúgva, rájöttem, hogy… hát, hogy is fogalmazzak… nem egy nagy eresztés:P:)) Attól helyes, édes, csak na:P nem nekem:P
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése