2013. június 12., szerda

vihar

Szeretem nézni ahogyan érkezik a vihar. Ahogy a felhők valamilyen égi szabályszerűség alatt összesűrűsödnek és együtt kelnek sötét útjukra a napsütést elűzni az égboltról. Szeretem nézni ahogyan egyre  nagyobb teret hódítanak, ahogyan határozott sereg módjára fokozatosan beborítják a horizontot és győztesen mindent bekebeleznek. Már szinte gyermeki izgalommal tölt el az érzés: "már csak egy kicsi, és mindjárt ideér." Fúj, zúg, felkavar, felborít: határozottan jelzi érkezését, amolyan nagy úrason. Aztán mindent átmos, elmos, felfrissít a mennyei áradat, megöntöz az életadó nedű.

A vihar érkezésénél csak egy dolgot szeretek jobban hosszan végigkövetni: ahogyan visszaadja helyét a napsütésnek, hogy az elősegítse a termés szárba szökkenését, beérését, életben maradását. 

Nincsenek megjegyzések: