Ma először havazott itt. Kutya füle, hogy a gyermekek, hogy ujjonganak a hónak, ha velem hasonlítjuk össze őket. Újjongtam, szaladgáltam körbe a házba, egyik ablaktól a másikba, fel a szobámba a fényképezőgépért: ablakot kinyit, fotó katt, kiszalad az utcára, fotó katt. Letölt, feltölt, mosolyog:)
Tegnap este pedig egy hatalmas színházban panto-t néztünk, az Aladdint(kicsit színdarab, kicsit musical, sok táncossal, interaktívan- ez amolyan "kötelező" dolog itt karácsonykor, mint otthon a szilveszteri kabaré:P), és akkor is azt láttam, hogy lelkes vagyok, benne vagyok a közönséget megmozgató minden dillóságban, és élvezem, és visitok, és nem feszengek, még akkor sem, ha körülöttem az emberek igen. Egy ideig olyan gyermeknek éreztem magam e miatt. (amúgy is a nézőtér fele gyerek volt:P) Itthon is úgy tudok örülni a sok dilloskodásnak, és még a gyermeknél is jobban benne vagyok a mókába, sőt igazából csak én merek hülyét csinálni a gyermek előtt magamból. Aztán ma, a hóért való ujjongásomban kicsit megint kivülről néztem magam. És mielőtt lelkiismerefurdalásomnak, és a "nem vagyok felnőve", "komolytalan vagyok" gondolatoknak teret engedtem volna még jobban, mint amennyire az előjött bennem, Isten véleménye jutott eszembe, és ő jó eséllyel azt mondaná,hogy ezt ami bennem van ilyenkor úgy hívják, hogy Istengyermeki szabadság. Olyan szabadság, amit csak Ő tud adni, amiben nincs gátlás, de van jókedv, felszabadult érzés és öröm:) s ez olyan jól esett. Csodás volt a felfedezés: szabad vagyok. Mindent amit teszek örömmel és szeretettel teszem (kivéve amiért néha háborgok:P), és ez tudja kárpótolni a nehéz, magányos vagy éppen angol-kóros napokat :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése