megfelelni

Nagyon erőteljesen feljött bennem a megfelelni akarás dolog. Ha megnézzük életünk minden területe arról szól, hogy meg kell felelni. Jól kell teljesíteni az egyetemen, vagány alaknak kell lenni a baráti körben, nem lehetsz unalmas, vagy nem trendi, bizonyítani kell a szülőknek, hogy ügyes vagy, meg kell mutasd magadnak, hogy te még erre is képes vagy, Istennek is, hogy te igazán egy törekvő gyermeke vagy. És akkor ott a sok motiváció arra amit csinálok, és ha mélyen a dolgok mögé nézek, minden motivációmat egy megfelelni akarás mozgat. És aztán, ha már bizonyítottam, várom a visszajelzést. Hogyan? Dicsérő szavakban, elismerésekben, bókokban, kommentekben. Annyit hangoztatom magamnak, hogy szabad vagyok mindentől és mindenkitől, és olykor rájövök, hogy lehet, hogy mégsem.
Nem akarok megfelelni, sem másnak, sem magamnak, sem senkinek. Szabad akarok lenni. Teljesen.

És akkor ennek a felismerésnek a súlya alatt, most először valaki bejelölte az egyik postolásomra, hogy nem tetszik neki. Hirtelen előtört belőlem az újabb megfelelni akarás: akkor letörlöm a bejegyzést, ha már nem tetszik valakinek. Ez akkor mégsem maradhat itt. Biztos vannak többen akiknek nem tetszik. Nekem sem tetszik, de olyan hangulatomban írtam. És jött a mentegetőzés saját magam számára: de hát én nem is ilyen vagyok alapjáratban... jogos, ha nem tetszik, és jogos, hogy akkor le is törlöm.
És hirtelen az agyamban megfújta valami/Valaki a sípot, hogy:állj! Mit csinálsz éppen? Azt gondolod, hogy attól vagy értékes, hogy mit gondolnak rólad? az adja az értéked, hogy ki hogyan lát és tetszik-e amiket írsz vagy sem? Hogy tetszik-e a facebookra kivirított fotód? Hogy megdicsér-e, ha jól végeztél el egy feladatot? És tudtam a válasz: nem. Az én megfelelni akarásom az a buta alkalmazás is, hogy az emberek jelölgessék, hogy tetszik-e amit írtam, vagy sem. Nem vettem eddig észre, hogy itt is azt a megerősítést várom, hogy jó vagyok-e?
Ez egy blog. A bemutatkozómban megírtam: nem mindig gondolom úgy hosszú távon a dolgokat ahogyan per pillanat leírtam. Sokszor csak kiírom a feszültséget magamból, aztán lenyugszok, átgondolom, máshogy látom. De ez normális: fejlődök, formálódok, tanulok. Amit megírok az az én véleményem, ami nem kell a más véleménye is legyen. Eddig is tudtam, mégis... na...
Summa summárum, a buta alkalmazás, ami erősítette a megfelelni akarásom, és korlátozta a szabadságom végérvényesen repült.
Igazi akarok lenni! Én, én akarok lenni! Nem az amit/akit elvárnak, hogy legyek.