Olyannyira mások vagyunk... ami nekem örömet okoz, az másnak lehet, hogy közel sem, ami nekem cuki, azt lehet, hogy más bénának vagy csitrisnek gondolja, ami nekem a szeretet kifejezése másnak mindent jelent csak azt nem. (ezt általában tudják az engem ismerők, akiket folyton ütök, verek, csípek, babusgatok, ölelgetek, odabújok, puszilgatok- nem kérdés a testi érintés az egyik szeretetnyelvem-de ezt nem mindenki érti)
És ott van a hasonlóság: amikor ugyanazon a dolgon mosolygunk, amikor ugyanazok a dolgok tesznek boldoggá, vagy éppen amikor értitek egymás szeretetnyelvét.
Igaz vajon az a nagy mondás, miszerint az ellentétek vonzzák egymást?
Nem hinném... Mindig a hasonlóságok adnak bizonyosságot: ugyanaz érdekel mindannyiunkat, ugyanazokon a poénokon nevetünk, ugyanazokban a dolgokban látjuk az élet értelmét... Nézzük csak meg a körülöttünk élőket, nem a tűz és víz jellemzi a kapcsolatainkat.
És nem gondolom úgy, hogy meg kell hasonulnunk ahhoz, hogy elfogadottak legyünk... nagyon nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése