Emlékeztek a "mondd ki! :))" bejegyzésemre? Nem olyan nagyon régi. A szomszédomról szólt, aki az ágyam mellett dübörögteti olykor a nem éppen halknak nevezhető, de ugyanakkor jó zenéjét... Hát akkor még úgy gondoltam, hogy román (bár már akkor is volt bennem némi kétely az előadók hallatán akiket hallgat), mostanra kiderült, nem az, magyar. Erre mondjuk egészen biztosan még a vakáció előtt rájöttem, amikor egyszer hallottam telefonálni a folyosón, és még egyszer, amikor Ági szobatársam interjúzott egyet vele.
Mára már "szia"-t köszönünk egymásnak, és néhány perccel ezelőtt váltottunk néhány mondatot a konyhában, magyarul:P
A tavalyhoz képest annyi mindenben más ez a bentlakásos élet... Hiányzik az a közvetlenség ami a tavaly volt (ilyen szempontból közösségkovácsoló ereje van a közös wc és zuhanyzó használatának), a szomszédok folyamatos ki-be járkálása, amikor bárki bármikor gondolhatta úgy, hogy bekopog, ha éppen szüksége van egy stickre, vagy egy gyufára, és minden szobáról tudtad, hogy kb kik laknak benne. Itt a folyosó felével sem vagyok témában. De mikor is lennék? Azon kevés konyhában töltött percek alatt?
De nem sírok, szeretek itt lenni, itt élni. Csak az én szeretetéhes és kapcsolatokra beállított lelkem nem kap mindig kellő elégtételt magának, csak hogy a mostani szobahangulatot ne is említsem, (ha nem csak Ágival vagyunk itthon)...
Mindenhol a közösségre törekedne a lelkem, annyira lételememmé vált a Mécses által ez a dolog az életemben:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése