Ez a státusa facebook-on az én drága ex-szomszédasszonyomnak. Gondolkodtam rajta. Nem jutottam semmi érdemlegesre rövid eszmefuttatásom végén. És most nagyon világi leszek... néha jó lenne így élni. "Kit érdekel?", "Nem törődöm" üzemmódba, "Magasról teszek az egészre, lesz ahogy lesz, nem ezek az élet gondjai, nem készítem ki magam ilyeneken."
Sokszor annyira könnyű lenni az érzéseinktől, az érzelmeinktől szabad lenni. De nem lehet. És akkor jön az, hogy vagy elnyomod őket és elmenekülsz előlük, mert félsz szembe nézni a dolgokkal(aztán meg csodálkozol, hogy mitől vagy ramatyul és mitől vagy depressziós), vagy szembe nézel, hagyod, hogy fájjon, hogy aztán begyógyulhasson.
Úgy gyógyítja Isten a sebeket, hogy zsinórba életed ugyanazon területein újra és újra megsebez? Nem értem…
(Ez egy tipikus példája annak a bejegyzésnek, ami a pillanat szüleménye. A vélekedés jogának megváltoztatását két hét múlvára vagy mindenképp a jövő időre, fenntartom:P)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése