Ma rájöttem, hogy mi is az én két fő szeretetnyelvem, és igazából ma tudatosult bennem az, hogy ez valójában mennyire is fontos nekem. Eddig is tudtam, hogy nekem melyek azok, de ma ez különösen kijött, miután le lett mondva egy minőségi idős találkozásom. A találkozás ugyan indokolt dolog miatt lett lemondva, de ez a dolog, mégis arra ébresztett rá, nekem fontos az a minőségi idősdi. Ha valakivel nem töltök minőségi időt, nem érzem, hogy szeretve vagyok. Ha azt érzem, hogy valakinek nincs ideje rám, vagy nincs igénye a velem való gyakoribb találkozásra, az elég egyértelmű jel egyre s másra...
A másik a testi érintés. Hihetetlenül nagy igényem van az ölelésre, a simogatásra és arra, hogy megpusziljanak, különösen sokat jelent, ha a homlokom puszilják meg. (bár az utóbbi nem mindenkitől esik jól)
Az érdekessége a dolognak az, hogy, ha valakivel minőségi időt töltök, de a kapcsolatban nincs meg a testi érintés is, az már megint hiányérzetet és kérdéseket vet fel bennem.
És egy másik dolog is feljött ezek után bennem: töltök én Istennel elég minőségi időt? Van igényem a vele való egyre gyakoribb találkozásra? Én elvárom, hogy ott legyen, hogy mondja, hogy mutassa az utat, de hogyan, ha én nem megyek el hozzá, bekopogni, és csak kettesben lenni Vele minél többször, minél többet?
1 megjegyzés:
Igen, nagyon ismerősek ezek a dolgok. Egy szimpla ölelés, vagy csak egy ártatlan mosoly a másik fél teljes szintű lelki feltöltődését is okozhatja. Én tapasztaltam mint fogadó de mint okozó, és véleményem szerint mindékt esetben szánzációs érzés kerít hatalmába. :)
Megjegyzés küldése