start vonalnál- lelkesen

Ma elkezdődött hivatalosan is a második egyetemi félév, azaz nekem a negyedik (Húúú...az már azt jelenti, hogy túl vagyok a felén...)és vele együtt a tanítás is. Fura volt látni reggel, hogy hogy benépesedett a város, külön kihívást jelent tempósan haladni a nagy emberkavalkádban, de egyben vagány is...újra beindult az élet:D Jó hangulatú órával kezdtem, és sikeresen be is lelkesített a jövő félév gondolata, előre látható képe. Persze ezt a nagy lelkesedést más máskor is mintha már éreztem volna, mégis most valahogy máshogyan élem meg. Talán ez lesz a fordulópont:D
Rájöttem, messzemenően a legzsúfoltabb félévem lesz. Addig még nincs is baj, hogy minden hétvégére valami van, amit meg kell csinálni, ahová el kell menni, (hogy mikor megyek majd haza... nem tudom) a baj csak ott kezdődik, amikor már most kezdenek egymásra tevődni a dolgok. És még csak nem is az van, hogy túlvállalom magam, és én mászok bele a dolgokban, hanem ezek jönnek, és meg kell csinálni s kész.
A közösség vezetés sok mindent hoz magával, új feladatkörökkel ismerkedek meg, kipróbálhatom magam valami igazán komolyban, szervezésekben, kapcsolattartásban, egészben látásban, koordinációban.
Az egyetemen is... még meg sem kezdődött, és máris három darab, egész félévre szóló komoly munkám van...No de, nem hiába az a kedvenc igerészem, ami...
"Mindenre van erőm a Jézusban, aki megerősít engem"
Lényeg a lényeg... nem panaszkodom. Valahol örülök, hogy ezek vannak, a múlt félévben el voltam tunyulva, most legalább hasznossá tehetem magam:D Fejlődhetek egy csomó területen:D Megismerem önmagam és nem csak:P
Újabban nem volt üres járat a napjaimban, nem voltak olyan perceim, amikor csak elvagyok, csak ábrándozok, csak traccsolok magammal. Ez a rész az imaidőmre korlátozódott. Érzem, ahogy Isten egyre közelebb jön hozzám, bátorít, hogy ne aggódjak a holnapért, a jövőmért, mert Ő itt van segít, fogja a kezem. Lelkesedést és örömet ad a szívembe.
Úgy érzem nagy kihívást fog jelenteni majd ez a félév arra nézve, hogy ne csapjak át gépbe, aki mechanikusan elvégzi a tennivalóit, hanem figyeljek magamra, az érzéseimre, a vágyaimra, azokra a dolgokra, amik örömmel töltenek el, vagy éppen csalódást okoznak, és pláne... a kapcsolataimra.
Nem a teendőkért és nem magunkért,nem a saját önző lényünkért, a saját boldogságunkért kell éljünk és azt hajszoljuk, figyelmen kívül hagyva mindenkit, még ha kell a porba is nyomva bárkit a sikerért, a dicsfényért, hanem emberekért, azért, hogy másokat boldoggá tegyünk, színt vigyünk az életükbe, hogy közösségben éljünk és osztozzunk az örömeinkbe.